© 2016 povered by Wix

Nyugdíjasok "Életet az Éveknek" Területi Egyesülete  I  bp.eletetazeveknek@gmail.com  I  Levél: 1134  Bp, Tüzér u. 56-58     

 

  Adatvédelem  

  • Budapesti Egyesület

Batyubál a Taurusban


A Taurus Nyugdíjas Klub idén február 14-én tartotta hagyományos télbúcsúztató farsangi batyubálját, ahol Talyigás Katalint, az Életet az Éveknek területi Egyesülete elnökét is köszönthettük.

A „batyubál” meghatározás szó szerint értendő, hiszen ilyenkor minden klubtag batyuval érkezik, mely dugig van a kínálásra kerülő finomságokkal, no meg a hozott tombola tárgyakkal.

Majd egy tucatnyi klubtag dupla batyuval érkezett, mert a másik batyuban hozta szigorúan titkos jelmezét. Ebből aránylag könnyű kitalálni, hogy a farsangi batyubál fő és egyben évek óta nyitó attrakciója a jelmezverseny. Most sem történt másképp.

Annyit azért hozzá kell tennem, hogy nem csupán a jelmezek bemutatásáról van szó, hanem valamennyi jelmezesnél öltözékéhez szorosan kapcsolódó produkcióról is. Vegyük sorjában az idei kínálatot.

Juszuf sejk háremhölgye (Csizi Kati) arab zenére hastánc bemutatót tartott, mely felért egy kalóriaégető fitnesz tornával. Ezután Kukorica János (Szalabáné Erzsike) jóvoltából mindenki ingyen hallgathatta meg Kacsóh Pongrác daljátékának jól ismert részletét, Kukorica János belépőjét.

Az egyéni jelmezesek bemutatkozását csoportos produkció, a Nyugi cirkusz előadása követett, szintén autentikus jelmezekkel és eszközökkel.

Judy, a porondmester (Győri Jutka) figyelem felhívó felvezetése után non-stop léptek porondra a cirkuszművészek.

A műsort Helen, a késdobáló (Kovácsné Ica) nyitotta, aki a feszültség fenntartását elősegítő dobpergés közepette biztos kézzel dobálta a kés szerepét betöltő öntapis golyókat a céltábla közepébe.

Az aktuális nyugdíjemelés közlésekor gyakran kiáltunk fel, hogy ez állati! A felkiáltás a következő produkciónál is jogossá vált, hiszen Adela, az oroszlán idomár (Magdicsné Adélka) lépett színre. Pálcájának intésére a plüssoroszlán jelmezébe öltözött Leó vérfagyasztó oroszlánordításba kezdett, majd a kétkezes hajítógép segítségével átrepült a karikán, mely csak azért nem volt tüzes, mert nem akartuk a tűzoltókat túlmunkában foglalkoztatni.

Az izgalmat a csodálkozás váltotta, mikor porondra lépett Eva illuzionista (Berencsiné Éva), aki egyébként az eltüntetés nagymestere! Szinte rutinszerűen tudja eltüntetni nyugdíját a közértben. De most átváltott gondolatolvasónak, ugyanis kitalálta, hogy a közönség soraiból önként jelentkező éppen melyik számra gondolt. Sőt! Még azt is kitalálta, hogy a jelentkező kevesli a nyugdíját.

S, ha már az anyagiaknál tartunk, természetesen a Nyugi cirkusznak is fontos a bevétel, nem maradhatott el egy rövid retró reklám (MÜSZI) beiktatása.

Tekintettel arra, hogy a porondmester reklám előtti kérését, nevezetesen, hogy „-Ne menjetek sehova!”, mindenki teljesítette, MÜSZI (Nagy Csaba) után folytatódott az előadás.

Szuzy, a kötéltáncos (Renferné D.Zsuzsa) bátran nézett szembe a szédítő mélységgel – a színpadról a nézőtérre-, és dobpergés közepette, bekötött szemmel egyensúlyozva, sikeresen lépdelt a nézőtérhez képest másfél méter magasan lévő kötél egyik végétől a másik végéig.

A kötéltáncos után Tereza zsonglőr (Balázsiné Teri) következett, akinek volt egy különleges trükkje: akárhányszor feldobta a labdákat, vagy a karikákat, azok mindig a Föld fele estek vissza!

Mint minden cirkuszi műsorból, ebből sem hiányozhatott a zenebohóc Anni-Panni (Renferné Panni), aki öt különböző hangszeren játszott, de sajnos csak rövid ideig, mert mindig elvették tőle. Ilyenkor hangfelvételről hallhattuk Eötvös Gábor jól ismert mondatát: „Van másik! Na, látod!” Végül már nem volt másik, de volt zenés finálé, melyben valamennyi jelmezes körbejárva és integetve megköszönte az elismerő és adómentes tapsokat, majd a közönség bevonásával hosszan tartó fergeteges körtáncot lejtettek.

A jelmezverseny hivatalos része ezzel befejeződött, de a nem hivatalos még hátra volt, hiszen Talyigás Katalin is aktív részese volt a jelmezversenynek: Ő zsűrinek öltözött. Rá hárult az a felelősségteljes feladat, hogy eldöntse és kihirdesse a jelmezverseny eredményét.

A feladat nehéz volt, de megoldotta. Értékelése szerint mindenki első helyezést ért el!

Az aranyérmesek ezek után –a Béres Alapítványnak köszönhetően- átvették a jól megérdemelt díjakat, majd minden szem a tombolajegyekre szegeződött, mert a tombolatárgyak kisorsolása következett, melyen minden szám nyert,…amit kihúztak.

Tudósításomat hasonló mondattal zárom: Mindenki nyert, aki részt vett hagyományos farsangi batyubálunkon!


Lejegyezte:

Renfer István, klubvezető



8 megtekintés