
Tisztelt Érdeklődők!
Az ELTE Harmadik Kor Egyetemének következő előadása november 27-én lesz: Az emlékezeti specifikusság változásai az egészséges idősödés során
Ilyés Alex Roland, ELTE PPK Pszichológiai Intézet Kognitív Pszichológia Tanszék
Idegtudományi kutatások alapján köztudott, hogy a hippokampusz - és általa az emlékezetünk - egy élethosszon át változik, így az egészséges idősödés során is. Az előadást megelőző kutatás azt vizsgálja, hogy ez az agyi és kognitív változás hogyan járul hozzá ahhoz, hogy a specifikus emlékek megjegyzéséről eltolódik a hangsúly az általános tudáshalmaz megőrzésére.
Az ELTE PPK (1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.) Aulájában 14 órakor kezdődő előadásra várunk mindenkit szeretettel.
November 27-én lehet kicsit korábban érkezni, hogy ki-ki kedve szerint megtekinthesse az aktív női idősődést bemutató fotókiállítást és katalógust, amit egy lengyel vendégoktató hozott az ELTE PPK-ra.
A tavaszi félévében a senior egyetemistáknak, Önöknek is lehetősége nyílik csatlakozni egy angol nyelvű, gyakorlatorientált szemináriumhoz, amelynek témája az interkulturális tanulás és az emberi jogi nevelés. A szeminárium nappali és levelező tagozatos hallgatók számára szabadon választható kurzusként vehető fel, és az intergenerációs tanulás jegyében a Harmadik Kor Egyetemének résztvevői számára is biztosítunk részvételi lehetőséget. A szeminárium összesen 7 alkalomból áll, amelyek egymásra épülnek, és alkalmanként 3 órát ölelnek fel. A kurzust nemzetközi hallgatóknak is meghirdetjük, így várhatóan külföldi hallgatókkal is lehetőségük lesz találkozni. Amennyiben érdeklődnek a lehetőség iránt, kérjük, hogy november 29-ig jelezzék ezt felénk e-mailben a hke@ppk.elte.hu címre. Az érdeklődők számára külön tájékoztatást küldünk a jelentkezés részleteiről.
Üdvözlettel, a HKE szervezői
Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1075 Budapest, Kazinzczy u. 23-27.), Aula
Időpont: az előadások 14:00 órakor kezdődnek.
Előzetes regisztráció nem szükséges, csak a 2024. október 9-ei alkalomra.
Az előadásokról felvétel készülhet, amelyeket az ELTE PPK YouTube-csatornáján teszünk közzé.
Őszi program
2024. szeptember 25. Jelen van-e és egészséges-e a versengés 65 éves kor felett? Fülöp Márta, ELTE Pszichológiai Doktori Iskola
Az előadás rámutat arra, hogy ha a versengő felek betartják a szabályokat és nyílt a kommunikáció, valamint, ha úgy érzik, hogy a versengés során tanulnak és fejlődnek, akkor a riválisok között pozitív a kapcsolat. Ha azonban a felek agressziót és manipulációt alkalmaznak, akkor a versengés ellenségessé válik.
2024. október 9. Élményalapú tanulás unokákkal
Gulyás Barnabás, ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet
Ezen az alkalmon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a foglalkozás jellegéből fakadó létszámkorlát miatt. Max. 30 fő részvételét tudjuk biztosítani.
Regisztráció: HAMAROSAN MEGNYITJUK
A regisztrációval a résztvevő azt a szándékát is jelzi, hogy a ráépülő második műhelyfoglalkozáson is részt venne, melynek dátumáról a regisztráció során szavazhat (2024. október 26. 14:00-17:00 vagy 2024. november 16. 9:00-11:00).
Az Élményalapú tanulás unokákkal egy olyan interaktív műhely, amely gyakorlati példákon keresztül vezeti be a résztvevőket a változatos tapasztalatokra és élményekre épülő tanulási helyzetekbe. A foglalkozás különlegessége, hogy nemcsak elméleti kérdésekkel foglalkozik, hanem a résztvevők élménypedagógiai gyakorlatokon keresztül, saját (tanuláshoz) kapcsolódó tapasztalatot szerezhetnek. A műhelyre épül egy második alkalom is, amelyen a résztvevők unokáikkal (10 éves kortól) együtt vehetnek részt további élményfókuszú tanulási helyzetekben. Ekkor a nagyszülők kipróbálhatják magukat "segítő" szerepben is, a gyakorlati feladatok levezénylésében.
2024. november 6.
Úton az időskor felé
Szabó Lajos, ELTE TÁTK
Az előadás során kiderül, hogy miért tévedés az a gondolat, hogy az idősödés folyamata jól leírható - életkorokhoz kötött - szakaszok mentén zajlik, és ezek a szakaszok jellemző időskori változásokat tükröznek.
2024. november 27.
Az emlékezeti specifikusság változásai az egészséges idősödés során
Illyés Alex Roland, ELTE PPK Pszichológiai Intézet Kognitív Pszichológia Tanszék.
Idegtudományi kutatások alapján tudvalevő, hogy a hippokampusz és általa az emlékezetünk folyamatosan változik az élethosszon át, így az egészséges idősödés során is.
Az előadást megelőző kutatás azt vizsgálja, hogy ez az agyi és kognitív változás hogyan járul hozzá ahhoz, hogy a specifikus emlékek megjegyzéséről eltolódik a hangsúly az általános tudáshalmaz megőrzésére.
HKE honlapján olvasható az őszi félév minden aktuális információja, https://ppk.elte.hu/harmadikkoregyeteme
Szeretettel várjuk az érdeklődőket,
Imola
Csehné dr. habil. Papp Imola egyetemi docens | Associate Professor Eötvös Loránd Tudományegyetem | Eötvös Loránd UniversityPedagógiai és Pszichológiai Kar | Faculty of Education and PsychologyFelnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet | Institute of Research on Adult Education and Knowledge Management
Comments