József Attila Színház
Frissítve: 2021. jan. 24.

Kedves Klubvezető, kedves nyugdíjasok!
Az országban kihirdetett vészhelyzet miatt, színházunk is összefoglalta a jelen állás szerinti információit. Mindenkitől türelmet kérünk a helyzet megoldására!
Keressenek bizalommal, ahogy eddig is! Ha bármi új információ birtokába jutok, értesítek mindenkit! A jegyeket, bérleteket őrizzék meg!
Addig is vigyázzanak magukra, mindenkinek jó egészséget kívánok!
Kedves Nézőink!
A kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet a száz főnél nagyobb beltéri rendezvények megtiltását is jelenti.
A rendelkezés 2020. március 12-től visszavonásig érvényes. A kormánydöntés értelmében a már meghirdetett előadásainkat a veszélyhelyzet feloldásáig a József Attila Színház minden játszó helyén (nagyszínpad, kamara előadás, Gaál Erzsébet Stúdió, Kiállítóterem, JASZ Kávézó) szüneteltetjük.
A meghirdetett és elmaradt előadások pótlásának időpontját a fenti rendelkezés feloldásakor, a veszélyhelyzet elmúltával hozzuk nyilvánosságra.
Bérlettulajdonosaink későbbi időpontban tekinthetik majd meg bérletes előadásaikat. Kérjük, mindenképpen őrizzék meg jegyüket és bérletüket.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében Szervezési Irodánk, az Allee Bevásárlóközpontban illetve a Játékszínben működő jegyárusító pontunk, ahogy a Jászai Mari téri Pavilonunk is bezár, március 12-től csak email-en vagy telefonon elérhető.
A József Attila Színházban üzemelő jegypénztáraiban hétköznap 10:00-18:00 óra között várja Önöket. Kérjük, keressék kollégáinkat a weboldalunkon található elérhetőségeink egyikén.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A veszélyhelyzet elmúltát követően ismét szeretettel várjuk Önöket a József Attila Színházban!
Nemcsák Károly és a József Attila Színház társulata
Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség több márciusi előadásra!
A jegyek ára egységesen: 2.500,- Ft
Lila ákác
Szép Ernő - Guelmino Sándor átiratában zenés szerelmi látomás - március 12. 19:00
Tóth Manci, a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő a Városligetben, egy hatalmas lila akác alatt ismeri meg és szereti meg Csacsinszky Pált. Pali viszont Bizonyosné iránt érez lírai szerelmet, az úriasszony azonban csak játékszernek tekinti, és csapodár élvetegségével hamar kiábrándítja.
A felejteni akaró Pali, Angelusz úr kaszinójában talál rá az új táncos csillag Mancira. Mire rádöbben, hogy Manci hozta életébe a tiszta szerelmet és az ártatlan ifjúságot, a lányt már oroszországi turnéra viszi a vonat. Az előadásban elhangzó dalok: Cseh Tamás, Punnany Massif, Európa kiadó, Kontroll csoport
Nagy négyes
József Attila Színház, Stúdió, 1134 Budapest, Váci út 63.
Ronald Harwood - vihar egy színhészotthonban - március 12. 19:30
Négy operaénekes, hatalmas sikerek, tündöklő karrier… pletykák, sérelmek, titkok. Vajon, hosszú évekkel az utolsó találkozás után begyógyulnak-e a régi sebek, fellobbanhat-e újra a szerelem a fájdalmas múlt ellenére?
A Nagy négyes keserédes története a Gaál Erzsébet Stúdiószínpadon kel újra életre.
Feketeszárú cseresznye
Hunyady Sándor színműve két részben - március 14. 19:00
Szenvedély és hazafiság Bácskában a történelem sorsfordító viharának közepén.
A történet kezdetén a Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán az ablaka alatti szerenádra ébred: a falujukban állomásozó magyar katonák jöttek búcsúzni, indulniuk kell a frontra.
Nagy mulatozás kerekedik, fülbemászó magyar és délszláv dalok csendülnek fel. A magyar főbíró is a társaságban van, ő titokban szerelmes a szép Irinába, ugyanakkor barátjának tudhatja Irina férjét, Dusánt. Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de szerelmüket egymás elől is titkolják.
A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen, amikor a szerbek átveszik a Bácskában a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon mi lesz a feleségére féltékeny szerb férj és a magyar férfi barátságával, követi-e magyar szerelmét a szerb nő és hogyan éli meg a hatalomváltást a darab többi szereplője?
Erről szól a romantikus, olykor drámai, máskor humoros színmű, amit gyönyörű dallamok tesznek még emlékezetesebbé.
Várjuk Önöket szeretettel!
Illés Éva
70 456 0015