Nevezetességek a Lehel Csarnoktól indulva


Február 10-én kabátzsebemben a lépésszámlálómmal (miután a pályázat kiírója szerint "a téma az utcán hever") kihasználtam a lehetőséget, hogy ilyen ragyogó időben (téli napsütéses 9-12 fok) egészségem megőrzése érdekében kimozduljak itthonról. Elképzeltem, hogy ez nem egy magányos séta, hanem pl. egy másik idős klubból jött vendégnek mutatom meg "szűkebb lakóhelyi környezetem közérdeklődésre számot tartó látnivalóit". Miután a Lehel-csarnoknál lakom, vendégemmel a piacon találkoznánk. Lepillantanánk a „Kofahajó” galériájáról a földszinti bőséges gyümölcs-zöldség színorgiára, közben beszélgetnénk a piac múltjáról és jelenéről. Innen (kicsit megszegve a sétát) a Szent István parkig trolival mennénk, utána rövid séta a parkban Pátzay „kalandos előéletű” sárkányölő Wallenberg szobrához, ami mint műalkotás lehet hogy nem olyan jelentős (bár nem méltányos szobrokat egymással versenyeztetni), de amit R.W. tett értünk, az legyen felejthetetlen. Akárcsak az eredeti szobor, a másolat is a Wallenberg által megmentett emberek és hozzátartozóik adományából épült, a szobor környezetét ugyanaz a Rajk László tervezte, aki a Lehel-csarnokot is. Több szobor is díszíti a parkot: Borbereki Kovács Zoltán Zsákhordója a park északi végén áll 1936 óta, a Szír csoport (partizán) emlékműve Kovács Ferenc műve, Lukács György szobra Varga Imre alkotása. Felhívnám a figyelmet az ingyenes nyáresti koncertekre. (Természetesen kísérőim előtt elhallgatnám, hogy már ezt a parkot is részben lenyúlta a „hatalom”, így a nyáron szemet és lelket gyönyörködtető virágkompozíciók a Főkert alkotásai, de a látvány még a mienk.) A parkban levő séta után gyalogosan végig mennénk „Lipócia főutcáján”, ahol egyre kevesebb a lepusztult, bezárt üzlet, ahol a nagy melegben még mossák az utcákat, és szinte már sehol nem látunk ápolatlanságot. Az iskola előtti Radnóti szobornál rövid emlékezés a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjére. Jobb oldalt a pesti Duna-part ékkövei, a csodálatos Palatinus házak megmutatása, amiket József nádor (nádor=palatinus) a Margitszigetért kapott pénzből építtetett 1911-ben. Ezek a házak a tanúi, hogy kerületünk megpróbálja építészeti emlékeit hiteles állapotukban megtartani, mert a múlt nélkül nem lehet jövőt építeni. Séta közben lelkesen beszélnék az őszi „pozsonyi piknikekről”, és a Láng TÉKA kultúrmissziójáról: a vasárnaponkénti könyvbemutatós író-olvasó találkozókról, mert pl. az ilyen kerületi hagyományokat tartom igazi értékeinknek. Már a parknál megemlíteném, hogy hagyomány kerületünkben tiszteletünk jeleként az itt született vagy itt élt híres emberek, történelmi események emlékét a házra szerelt igényes emléktáblával jelölni. Ezek száma a kerületben már több mint 150. (Például a Szt.István park körüli házakon megnézzük Ferenczy Béni, Fischer Anni és Tóth Aladár, Kazimír Károly, Giorgio Perlasca, Tom Lantos, a Pozsonyi úton pedig Bajor Nagy Ernő, Szomori Dezső, Szabolcsi Bence, Kéthly Anna, Major Tamás, Litván György és még több kiváló ember emléktábláját.) Talán nincs még egy olyan városrész Budapesten, amely ilyen sok egykor itt élt neves művész, történelmi személyiség alakját, munkásságát felidéző emléktáblával büszkélkedhetne, mint a Pozsonyi út, és a környező hosszabb-rövidebb utcák. A Szent István park számos neves személyiség visszaemlékezésében játszik kitüntetett szerepet. Fái alatt töltötte gyermek-, és ifjúkorának emlékezetes éveit kortársaink közül Kern András, Fenyő Miklós, Gálvölgyi János, Farkasházy Tivadar… és sokan mások. Gyakran megfordult itt Kéthly Anna, a védett házakban emberek ezreinek életét megmentő Raoul Wallenberg, Lukács György filozófus, Major Tamás, Ruttkay Éva, Gábor Miklós színművészek, a filozófus Bence György ... és a sort sokáig lehetne folytatni. A Jászai téren megmutatnám a 2016-ban „év fájának” választott platánfát és megnéznénk a francia Anna Stein „Égbekiáltó” kerámia kompozícióját is. A Pozsonyi u.1. ház falán Kovács Margit és Radnóti Miklós domborműves emléktáblája ugyan művészettörténetileg nem különleges, de mindkét életében ott alkotó művész szívünkhöz közelálló. Miután még nem fáradtunk el, nem szállunk vissza a trolira, így dicsekednék az ott látható Hild-érmünkkel, és hogy a kerület passzívház építési programja is egyik nívódíjat kapja a másik után. A Hollán Ernő utcán a Csanády utcáig sétálunk, és utunk során itt is sok kiváló ember emléktábláját nézzük meg (Hollán Ernő, Domján Edit, Sulyok Mária), a Csanády utcában pedig Márkus Lászlóét és Popper Péterét. A Váci úthoz érve megmutatnám Krayer festék nagykereskedő 1910-ben épült sarokházát, melynek különös szépségét a magyaros-erdélyi szecessziós motívumokkal díszített tornyos rész adja. Mielőtt sétánk végén megnéznénk a neoromán stílusban épült Szt.Margit templomot elmondanám, hogy a jobbra látható 1874-es építésű Ferdinánd felüljáró híd története annyiból érdekes, hogy amikor a vasúti vágányok megszüntették a Lipót- és Teréz-város közti szerves kapcsolatot, a magyar állam perrel kötelezte a vasúttársaságot a 300 méteres felüljáró megépítésére, így az a városnak nem került pénzébe. Persze felhívnám a figyelmet a mellettünk elterülő Westendre is. A Szt.Margit templom bélletes kapuja és a rózsaablak (mely a többi ablakkal egyetemben Róth Miksa műve), a vastag falak és a négyszögletes tornyok mind a mintaként szolgáló román kori templomok középkori hangulatát idézi. A templomot Heintz Henrik falfestményei és Nemes György szobrai díszítik. A templom sajnos be volt zárva, valószínűleg a pandémia miatt. A séta után visszaérkezve a Lehel-csarnokhoz, megpihenhetnénk a csarnok galériáján, ahol miután a kávézók sincsenek a Covid-19 miatt nyitva, most nem tudnám meghívni vendégemet egy kávéra. Így kávézgatás közben nem tudnánk beszélgetni kerületünk nem tárgyiasítható valódi értékeiről és hagyományairól, hogy igazi tőkénk az Önkormányzat tisztességében, erőfeszítéseiben és az itt lakók rendíthetetlen lokálpatriotizmusában rejlik. Miután a Váci út 44-ben a Margit-templommal szemben lakom, így a Lehel csarnoki búcsú "nemkávézást" csak hozzá képzeltem a sétámhoz. Haza érve - miután elvégeztem a kötelező fertőtlenítő szertartást - büszke kíváncsisággal vettem ki kabát zsebemből a lépésszámlálómat, ami valami csillagászati számot mutatott, ugyanis hetek óta elfelejtettem lenullázni. ... Ez ugyan csökkentette sikerélményem mértékét, de jóleső fáradtsággal ültem le a klaviatúrához, hogy beszámoljak "felfedező" sétámról. Gyorsan továbbítom is, mielőtt meggondolnám.


Pályi Judit Bp13 "Őszikék" idősek klubja



Pályi Judit Február 10
.pdf
Download PDF • 114KB


címfotó: index.hu

25 megtekintés