RaM – Béke tér – Gyermek tér


Klubunkból ("Őszikék") a RaM felnőtt játszóterén a kültéri testedző gépekből álló fitnesz-garnitúrától indulok és 75-ös trolival irány a Béke-tér. Az utazás közben megtekinthetjük a kerület három legszebb több mint 100 éves szecessziós épületét (ELMÜ székház, Népszálló, Lehel utcai „elemi” iskola). A troliból balra kinézve láthatjuk a Dózsa György út és a Tüzér utca sarkán 1908-ban épült zsinagógát, melyet a kor leghíresebb zsinagóga építésze: Baumhorn Lipót tervezett. Miután a Lehel útnál szállunk le, megcsodálhatjuk az általános iskola mozaikbetétes ablaksorát és a homlokzaton levő mozaik képet. Itt a Dózsa György úton van a Honvéd SE központja, és utunk során majd a másik nagy kerületi sportklub, a Vasas előtt is elmegyünk. Egyébként büszkék vagyunk rá, hogy a riói olimpia magyar érmeinek 2/3-át XIII. kerületi sportoló kapta. A Béke térig megyünk villamossal. A neogótikus stílusban épült Szent László plébániatemplom Angyalföld első plébániatemploma volt, amikor 1929-ben átadták. Az Önkormányzat épületének szomszédságában áll parkkal körülvett területen, ahol a templom formája minden irányból jól érvényesül. A templom bejáratánál Kovács J. feszülete látható. A Béke térnek mindig is fontos szerepe volt Angyalföld történetében. Rendezett parkjával, szemet gyönyörködtetően szép templomával méltán válhatott Angyalföld centrumává. A tér központi helyén monumentális emlékmű áll: az „Őshajó”. Mindezek miatt a tér alkalmas helyszín arra, hogy az Angyalföldiek itt ünnepelhessék meg méltóképp a jeles ünnepnapokat. Az Önkormányzattal szemben van a szakrendelő, ahol többek között a kerületi lakosság ingyenes egészségügyi szűréseit is végzik (hasi UH, mammográfia, bőr-onkológia, csontritkulás, zöldhályog, nyaki verőér, stb.). Innen ismét villamossal megyünk a Gyermek téren levő idősek klubjáig, ahol megnézzük a sószobát is, ami a sóbányák betegség megelőző, egészség megőrző hatását biztosítja, és szintén ingyenesen vehetjük igénybe. Ezután a testvérklub tagjaival meghívatjuk magunkat egy kávéra.

Krausz Györgyné Bp13 "Őszikék" idősek klubja



Krausz Györgyné
.pdf
Download PDF • 105KB

Címlap fotó: 13.kerulet.ittlakunk.hu/

16 megtekintés