top of page

Segítő kezdeményezések

Frissítve: 2020. szept. 27.


A mostani járványhelyzetben próbál segítséget nyújtani a Demola-közeli ismerősök által indított kezdeményezés.


  • Miutcánk lokális közösségi platform, arra szolgál, hogy az egy környéken élők meg tudják osztani egymással az erőforrásaikat, jelenthet ez tárgyi erőforrásokat (lapát, fúró, térdvédő, stb.) vagy másféléket (pl. egymásnak bevásárlás,  villanykörtecsere, stb.) Most kiemelten foglalkoznak a helyzettel, sok felhívást készítene arra vonatkozóan, hogy hogy tudjuk egymást segíteni, és egy letölthető és kinyomtatható plakátot is készítettetek, amit kirakhatunk a lakóházban, a környéken, amire fel tudnak iratkozni segítséget igénylők.


  • Meestory ők eredetileg egy találkozásszervező alkalmazást fejltesztenek ki, most csináltak egy könnyen kezelhető felületet, Közel a segítség, ahol segítséget lehet kérni, például bevásárlásra, gyógyszerbeszerzésre, stb.

  • Help in corona szintén hasonló elven alapuló weboldal, ahol könnyen adható és kérhető segítség.

  • Four bites catering egy a Demolából induló, fenntarthatóságra elég nagy hangsúlyt fektető gasztovállalkozás. Most amellett, hogy ételkiszállítást vállalnak, bevezették, hogy rászorulók számára is rendelhetünk ételt, és kiszállítják (a 11. kerületben).

36 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Együttműködési szándéknyilatkozat

„Közös a jövőnk.” Ezzel a gondolattal kezdődik a három diákszervet által kidolgozott és Karácsony Gergely főpolgármester által felvállalt...

Meghívó

Ferge Zsuzsa szakmai örökségének nyomában szabadegyetem, 2 évad, 7. alkalom, 2024 április11 du. 5óra Az időstársadalmat érintő kérdések...

Comments


bottom of page