Térj vissza győztesen

Karitatív gálaest, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az előadás időpontja:
2021.09.18. 19:00
Az előadás helyszíne:
Erkel Színház Nagyszínpad, 1087 Budapest, II. János Pál pápa tér 30.
Hagyományt teremtünk: a következő öt évben minden esztendőben nagy, kétrészes, zongorás gálaestet rendezünk egy-egy hangfaj operás művészeinek számára – ingyenes belépéssel, érkezés szerinti helyfoglalással.
Aida címben olvasható szavaiból világos lehet: szopránjaink kezdik ezt az „ötéves tervet”. Önként jelentkeznek, egyeztetik kedvenc áriáikat, tehát a műsorukat – mindenki egyet énekel félidőnként, ha pedig sokan jelentkeznek, akkor egész este csak egyet.
A fellépők a koncert előtt közösen választják ki azt a fachtársukat, akinek számára aznap esti honoráriumukat felajánlják, hisz ez a pálya is tele van veszélyekkel, csapdákkal, magánéleti és/vagy egészségi problémákkal, traumákkal, veszteségekkel. Szóljon ez a nap természetesen nagyszerű zenék kiválóan pallérozott előadóiról, de azokról is, akik e pályának belül szomorú„caniói”, akik szopránként is segítségre szorulnak. (Egy évvel később a basszusok folytatják majd ezt a reményeink szerint sikeres és emlékezetes sorozatot.)
Közreműködnek az Opera karitatív lelkű szopránjai és korrepetitorai.
MŰSOR
I. rész
Giuseppe Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája a II. felvonásból („Sono giunta! Madre, pietosa, Vergine”) » ÁDÁM ZSUZSANNA
Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA
Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Madárdal („Qual fiamma avea nel guardo! ... Stridono lassù”) » ROST ANDREA
Zongorán közreműködik » JEAN KLÁRA
Arrigo Boito: Mefistofele – Margit áriája a III. felvonásból („L’altra notte in fondo al mare”) » LÉTAY KISS GABRIELLA
Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA
Carl Maria von Weber: A bűvös vadász – Agathe kavatinája a III. felvonásból („Und ob die Wolke sich verhülle”) » MIKSCH ADRIENN
Zongorán közreműködik » JEAN KLÁRA
Otto Nicolai: A windsori víg nők – Frau Fluth áriája az I. felvonásból („Nun eilt herbei, Witz, heit’re Laune”) » VÁRADI ZITA
Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Dmitrij Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth – Katyerina Izmajlova áriája az I. felvonásból » BÁTORI ÉVA
Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA
Richard Strauss: Ariadne Naxos szigetén – Ariadne áriája az I. felvonásból („Es gibt ein Reich...”) » SZABÓKI TÜNDE
Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA II. rész
Charles Gounod: Rómeó és Júlia – Júlia keringője az I. felvonásból („Je veux vivre”) » KRISZTA KINGA
Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA
Erkel Ferenc: Hunyadi László – Gara Mária cabalettája a III. felvonásból („Ah, szemembe’ mámor, öröm ragyog”) » SZEMERE ZITA
Zongorán közreműködik » JEAN KLÁRA
Giacomo Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája a II. felvonásból („In quelle trine morbide”) » BAKONYI ANIKÓ
Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Giacomo Puccini: Turandot – Liù halála („Tu che di gel”) » SÁFÁR ORSOLYA
Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Giuseppe Verdi: Traviata – Violetta áriája az I. felvonásból („Sempre libera”) » RŐSER ORSOLYA HAJNALKA
Zongorán közreműködik » JEAN KLÁRA
Giuseppe Verdi: Aida – Aida áriája az I. felvonásból („Ritorna vincitor”) » LUKÁCS GYÖNGYI Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Giuseppe Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája a IV. felvonásából („Pace, pace, mio Dio”) » FARKASRÉTI MÁRIA
Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Giuseppe Verdi: Az álarcosbál – Amalia áriája a II. felvonásból („Ecco l'orrido campo... Ma dall'arido…”) » BOROSS CSILLA
Zongorán közreműködik » JEAN KLÁRA
Giuseppe Verdi: A lombardok – Giselda áriája a IV. felvonásból („Qual prodigio… Non fu sogno”) » KOLONITS KLÁRA
Zongorán közreműködik » DOMAN KATALIN
Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt » AZ EST ÖSSZES FELLÉPŐ ÉNEKMŰVÉSZE Zongorán közreműködik » HIDEGKUTI PÁLMA
címlap fotó: 8.kerulet.ittlakunk.hu