Közlemény
27 tagországból 26 a későbbiekben is a vakcinák közös beszerzése mellett döntött, az egyetlen kivétel Magyarország.
Mindez azért is érdekes hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pfizer hatékonyabb (főleg az idősebb és betegebb korosztálynál) és olcsóbb, mint a Sinopharm oltóanyaga.
A különutasság óriási veszélyt rejt magában, mert egy újabb járványhullám megfékezését ez az intézkedés meg fogja nehezíteni.
A NYUSZET korábbi véleménye szerint is az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna a 60 felettiek oltását elvégezni. Jelenleg Sinopharmmal történő két oltást követően az oltottak jelentős százalékában nem alakult ki a védettség.
A WHO is azt mondta és mondja, hogy a 60 év felettieknél a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet meggyőzően kijelenteni, hogy hatásos a Sinopharmmal történő oltás.
A Sinopharm vakcinával Kínában is csak 59 éves korig oltottak.
A kialakult helyzet vesztesei nyilvánvalóan azok, akik ma azért küzdenek, hogy a nem létező vagy alacsony védettségük helyett újólag számukra is kellő védettséget nyújtó vakcinával oltsák be őket.
Mára már sok ezren – saját pénzükön - végeztettek teszteket, melyek arról árulkodnak, hogy az érintettek szervezete nem termel, vagy csak igen csekély mértékben termel ellenanyagot.
Mindez félelmet gerjeszt az emberekben, mivel sokan úgy érzik két oltást követően akár áldozattá is válhatnak.
A Pfizer új oltóanyaga már védettséget fog nyújtani az újabb vírus variánsokkal szemben is. Ez a korszerű és olcsó védőoltás nem helyettesíthető egyelőre másikkal. Ráadásul egy magyar tudós szabadalmán alapul. A magyarországi védőoltási rend legnagyobb értéke az volt, hogy az állam eddig mindig a világon elérhető legjobb minőségű oltóanyagot biztosította. A polgároknak nem kellett dönteniük olyan kérdésekben, hogy melyiket kérik, mert a háziorvosoknál a legjobb volt elérhető. Ezért eddig ezek az oltóanyagok nem is kerültek gyógyszertári forgalomba, és igény sem volt erre emiatt. A jelenlegi kormány olyan döntésekre kényszeríti és kényszerítette már eddig is az időseket, amik eredményeként kevésbé csökkent a megfertőződéstől való védettségük, mint a fiatalabb korosztályoknak, miközben pont arról beszéltek, hogy elsősorban őket kell megvédeni. Ennek ellenére, és a szakemberek tanácsával szemben kb. 500 ezren kaptak bizonytalan hatású oltásokat, olyankor, amikor az állam olcsóbban tudott volna biztosítani hatékonyabb védelmet.
A NYUSZET álláspontja szerint meg kell teremteni annak a lehetősége, hogy a védettséget nem igazoló tesztekkel bíró emberek a Sinopharm oltást követően hozzájuthassanak az EMA által engedélyezett vakcinákhoz.
A 60 felettiek estében pedig biztosítani kell az önkéntes alapon nyugvó oltások utáni ingyenes védettségi teszt utolérhetőségét, nyugalmuk megerősítése érdekében is.
Az életnél nincs fontosabb!
Budapest, 2021.05.21.
Juhász László NYUSZET alapító elnök
Gúr Nándor NYUSZET soros elnök
cover fotó: diana-polekhina unsplash
Comments