top of page

TEGOSZ Idősek Klubja , nyár


ree

Élménydús napok a Dunabogdányi táborban


A VI. kerületi Idősek Klubjának szeptember 1–5. között került megrendezésre az idei nyári tábora Dunabogdányban, amelynek központi témája a „Tengerek élővilága” volt. A résztvevők öt napon át változatos programokon vehettek részt, amelyek egyszerre nyújtottak szórakozást, közösségi élményt és kikapcsolódást.

A tábor első estéjén a nyitó partin sorsolták ki a csapatokat, amelyek beszédes nevekkel – Delfin, Teknős, Bohóchal és Tengeri csillag – vágtak neki a játékos vetélkedőknek. Másnap kezdetét vette a csapatok közötti versengés: kvízek, kincskeresés a tábor kertjében, a tengerek élőlényeinek felismerése, valamint időre kirakott tengeri puzzle biztosította a jó hangulatot. A délután sem telt tétlenül, ügyességi játékok: többek között karikadobás, labda-darts, horgászat és „aranymosás” tették próbára a résztvevők kreativitását és ügyességét.

A következő napok is bővelkedtek élményekben. Volt fagyi party, filmvetítés, valamint kirándulás Dömösre, ahol a táborozók meglátogatták az 1000 éves templomot. A tábor záróestjén a csapatok előadták saját indulóikat, amelyeket előre megadott szempontok alapján készítettek el. A vidám produkciókat eredményhirdetés követte, majd közös süti evéssel zárták az eseményt. Minden résztvevő egy tengeri témájú apró ajándékkal és emléklappal térhetett haza, de ami ennél is fontosabb: rengeteg közösen átélt élménnyel és vidám emlékkel gazdagodtak. A hét során a fürdőzés, a közösségi játékok és a baráti beszélgetések tették felejthetetlenné a tábor hangulatát.

A klub tagjai már most izgatottan várják a jövő évi dunabogdányi tábort, amely minden évben új lehetőséget ad a feltöltődésre és az együttlét örömére.




2025.09.10.                                                     

Kozmáné Kosztolányi Tímea, klubvezető


1068 Budapest, Benczúr utca 35/C, Fszt.1

Tel.: 06-1-342-48-26


Hozzászólások


bottom of page